rettenthetetlen

Gyerekpárti vagyok. Illetve inkább úgy fogalmaznék, hogy nevelésben következetes és korlátokat állító, odafigyelve a gyermek igényeire, véleményére, lelki világára. Elfogadom, hogy önálló személyiség (és tiszteletben is tartom ), de elvárom, hogy ő is elfogadjon engem annak és együttműködjön a harmónikus kapcsolatért. Persze gyermek és feszegeti a határait, de pontosan ezért vagyok én tapasztalt és jóindulatú felnőtt, hogy segítsek neki a korlátokon belül lavírozni. A nevelésben nálam jól megfér együtt a konzervatív és az új stílus is. Nagy tisztelője és olvasója vagyok Vekerdy tanár úrnak. Néhány dologban eltér ugyan a véleményünk, de az irány egy. Ami elméletben működik és használható, nem biztos, hogy gyakorlatban is alkalmazható. Ezen kívül azt gondolom, hogy attól a szülő is maradjon EMBER - a maga igényeivel, komfortérzetével-, hogy van gyermeke. Nyilván az élete megváltozik a csemete mellett, de nem kell, hogy "véget" érjen.                                 Azt hiszem kellőképpen bevezettem a témát, amiről írni fogok. Így talán megérti az olvasó, hogy mekkora jelentősége van a nevelésnek, közös gondolkodásnak, következetességnek és a korlátoknak a gyermek életében. (szerintem)

A finn oktatásról és a gyerekekről (de fogalmazhatnék úgy is, hogy: Az oktatásról és a gyerekekről általában):

Bevallom, gyakran tátott szájjal olvasom azokat a cikkeket, ahol a finn oktatást és a finn gyerekeket méltatják és példaértékűnek állítják be. Ahol mindenki boldog, elégedett és nyugodtan, mosolyogva járnak iskolába a tanárok és a nebulók egyaránt. Testközelből tapasztalom-tekintettel arra, hogy magyarként itt élek-, hogy a dolog nem ilyen egyértelmű és olykor nem is példaértékű. A jelen generációt ismerve azt gondolom, hogy a mai internetes, okostelefonos iskolás gyerekek kezelése és nevelése világméretű problémát okoz és ettől Finnország sem kivétel. Sehol nem voltak felkészülve a hirtelen "ipari forradalomra", de itt még tetézi a problémákat a "szabad" nevelési stílus. Ha lehet nevelésnek nevezni azt, hogy a gyerek azt csinál szinte amit akar, nincsenek korlátok. Az előző generációknál ez nem okozott problémát. A bicikli, gördeszka nem jelent meg az osztálytermekben, de még a hinta és a trambulin sem. Nem volt folyamatos felfokozott izgalmi állapotban a gyermek, sőt...Felgyorsult minden és teljes fordulatra lenne szükség a szülők, nevelők részéről is, de a habitus, a régi rendszerben felnőtt generáció nem tud mit kezdeni a fura viselkedésű, "ismeretlenül izgága" gyerekkel. És tekintettel arra, hogy a szülő nem tud (vagy nem is akar) kezdeni vele semmit, a gyermek így megy iskolába, nem kis gondot és fejtörést okozva a tanároknak. A pedagógus munka még mindig igen népszerű és nagy a túljelentkezés, de stresszes és gyakran arról panaszkodnak a tanárok, hogy nem tudják leadni az órai anyagot, mert folyamatosan fegyelmezni kell, illetve 1-2 renitens diák ellehetetleníti a tanulást az egész osztály számára. A gyermek jogai még mindig erősebbek, mint a tanáré. Igazából nem tud büntetni, szankcionálni érdemben és a teremből sem küldhet ki senkit, mert akkor felügyelet nélkül marad a rendbontó, akiért a tanár vállalja a felelősséget. A szülőket tájékoztathatja a gyermekük viselkedéséről, amire a válasz vagy közöny, vagy az, hogy oldja meg a tanár és találjon ki valamit, amivel megállíthatja a gyermek ámokfutását. ( Persze tisztelet a kivételnek, van pozitív, együttműködő szülő is). A mobilozás, zenehallgatás, beszélgetés az órán már megszokott. Volt úgy, hogy egy fiú óra közepén átgurult a mobil iskolapadjával az osztálytársa mellé, mert beszélgetni akart vele. De arról is hallottam, hogy óra közben a folyosóról bejött egy tanuló barátnője, megállt a lány mellett és elkezdtek beszélgetni, nem törődve a tanárral, a tanórával és a többi tanulóval sem. A tanárnak nagyon meg kell fontolnia mit és hogy mond a gyereknek, mert izzasztó helyzetbe kerülhet a szülők és az iskola vezetése előtt. A gyerek viszont-gyakorlatilag- bármit mondhat a tanárnak és bárhogy beszélhet vele, annak semmilyen következménye nem lesz, mert nekik vannak jogaik. Ja és amit még nem mondtam: általános iskolásokról van szó. 11-14 éves gyerekekről.

Hogy ez mennyire fogja a finn oktatási rendszert befolyásolni, nem tudom és nem is tisztem, hogy jóslatokba bocsátkozzak. (Arról hallani, hogy nem kevés időt fordítanak mostanság a megoldás keresésére.) Azt sem tudom, hogy más országokban, hogy oldják meg ezeket a problémákat, hiszen nyilván ezek mindenhol jelen vannak. Abban biztos vagyok, hogy párbeszéd és összefogás kell a szülők és az iskola között. A konzervatív elvem az, hogy a szülő neveljen, az iskola tanítson. Ha eddig nem kellett a szülőnek nevelnie, akkor most nagyon-nagy szükség lenne rá, különben az iskola nem fog tudni tanítani. A tisztelet, a jómodor, az udvariasság az internet és az okostelefonok világában is érték és kötelező. De addig, amíg a saját lakásomban elmegy mellettem szó- és köszönés nélkül a gyerekem barátja- azzal a magyarázattal, hogy: Miért köszönne? Nem ismer!- nem tudom mit várunk és mit gondoljak...

Konzervatív vagyok? Vaskalapos? Nem hiszem.

Lehet, hogy az írással nem lettem túl népszerű, nem tudom. Gyorsan hozzá kell tennem, hogy ez saját vélemény és tapasztalat, a közvetlen környezetemből merítve. Nem vádaskodom és ítélkezem. Ha Magyarországon élnék, nyilván hasonló tapasztalataim lennének és arról tudnék beszámolni. Számtalan pozitívum mellett vitathatatlan eredményekkel és érdemekkel büszkélkedhet a finn oktatás. Talán a legfontosabb, hogy a gyerekek szeretnek(!) iskolába járni. Bízzunk benne, hogy a tanárok is. ( Egyelőre azonban, gyakran jobban várják a hétvégét és a szünidőt, mint a tanulók).