Szépek, sikeresek, gazdagok, boldogok és még sorolhatnám azokat a tulajdonságokat, melyek számunkra - átlagemberek számára - irigykedésre adnak okot. De vajon valóban így van? A hazai hírességek élete, tündöklése és bukása része a mindennapi életünknek. Velük ébredünk és este egy utolsó kattintással velük is zárjuk a napot. Nem, nem a divatos celebekről, a divatos ruháikról és stílusukról fogok írni. Számomra legalább annyira érdekes a másik oldal lélektana. Ők a "megmondóemberek".
"Az irigység művészetét kritikának nevezhetjük." / Osvát Ernő /
Manapság virágkorát éli ez a műfaj, mondhatnánk divattevékenység. Hogy miért és hogyan alakult ki ez a nem túl szimpatikus, gyakran már-már visszataszító trollkodás? Okolhatjuk a társadalmi különbségeket, a hatalmas kontrasztot, a tátongó szakadékot emberéletek, sorsok között. Beszélhetünk az irigységről, a féltékenységről, a hatalomvágyról, de a sok negatívum mellett az igazságérzet fogalma is felmerülhet bennünk. Azt hiszem, nem kell motivációt keresnünk egy olyan tevékenységhez, mellyel a saját életminőségünket nem javítjuk, viszont másoknak szeretnénk vele rossz pillanatokat okozni és rossz érzéseket kelteni bennük, csak azért, hogy "nehogy már ő jól érezze magát!" Nem túl szimpatikus a dolog, de legalább divatos és menő - gondolják sokan.
Vajon milyen érzések késztetik az embert arra, hogy "megmondóemberré"-váljon? Mit érez olyankor? Hány ember elégedetlenségét, rosszallását fejezi ki és tolmácsolja, zúdítja egy emberre olyan megfontolásból, hogy a véleménye mögött tömegek sorakoznak fel?
A reflektorfényben élő emberek élete irigylésreméltó lehet, sokunk mégsem biztos, hogy cserélne velük. Számukra lekorlátozódik a magánélet és gyakorlatilag minimálisra csökken az intim szféra. A közösségi oldalakról mosolygós, gondtalan, boldog emberek képeivel találkozunk, amelyek frusztrációra, irigykedésre adnak okot az odalátogatóknak. Igen, mert odalátogatunk. Megnézzük és összevetjük a képeket a saját életünkkel, mely összevetés abban a pillanatban torz képet mutat ugyan, de ezt akkor nem érzékeljük.
"5.3o-kor keltem, reggeli a családnak, a gyerekeknek tízórai-készítés, iskolába, óvodába szállítás. Aztán irány a munka, majd rohanás a gyerekekért és haza. Főzés, mosás, tanulás a kölykökkel, majd végre az ágybahuppanás és egy szusszanásnyi idő alvás előtt. És akkor egy másik anyuka az edzőteremben készített mosolygós képpel üzen a nagyérdeműnek? Gyönyörű sminkkel, tökéletes alakkal, kívánatosan? Milyen igazságtalan világ ez? Miért ő és miért nem ÉN?"
Ekkor minden szomorúságodért, kudarcodért, bánatodért, a leégett rántásért, a gyerek hármasáért és csak úgy a számodra boldogtalanabbnak tűnő életedért ő lesz a felelős. Csak ő! Megszűnik számodra a valódi ok, elfelejtesz mindent, csak azt érzed, hogy most tenned kell ( és NEKED kell tenned!) ez ellen az igazságtalan világ ellen.
Elfelejted a közös vacsorát és a gondtalan nevetést az asztalnál a gyerekeiddel. Az esti meseolvasást, a lefekvés előtti ölelést és puszit. Azt is, hogy hétvégén bicajozni megy a család. Hogy a férjed (feleséged) a kezedet fogja elalvás előtt. Hogy igazából senkivel, soha nem cserélnéd el az életedet még akkor sem, ha meg kell küzdened a mindennapokért.
De akkor, abban a pillanatban a keserűséged, a fáradtságod, a taposómalom-érzésed igazságért kiált. Ugyan a kommenteddel nem változik semmi, az életed marad a régi, de te legalább most jobban érzed magad. Meg fogod mondani a magadét holnap is és azután is... és mindig. Lassan elhiszed magadnak, hogy mindenért ő, vagy még néhány másik celeb a hibás és ha már az életed nem változik meg (milyenre is?), legalább kritizálod másokét. Olyanokét, akikkel valószínűleg soha nem cserélnél, mivel ismered az életüket és nem tudsz azonosulni velük. Pálcát törsz olyanok felett, akik lehetséges, hogy a te "átlagéletedet"irigylik és, ha újrakezdhetnék, nem biztos, hogy ezt választanák. Nem ismered a gondjaikat, bajaikat, bánataikat és mégis ismerősként írsz, ismeretlenül nekik. Csak a címlapokon szereplő, a csinos (izmos), mosolygós és boldognak tűnő, gondtalan embert látod. Irrítál, dühít és felháborít téged? De mi is? Cserélnél vele? Biztos vagy benne?
Nem védek senkit. Nem állok senki mellett és ellene sem. Nem tudok és akarok senkinek sem a bőrébe bújni és megítélni az életét. Nem kritizálhatom más döntéseit, mert nem tudom, mi motiválta és milyen körülmények befolyásolták azok meghozatalában. Örülök annak, amim van és nem irigylem senkitől azt, amit elért. Az életét mindenki maga éli és irányítja. Nem vagyunk egyformák és amikor ugyanazon döntések előtt állunk, mindig CSAK rajtunk múlik, milyen irányba indulunk tovább. Úgy hisszük, hogy aki rosszabbul dönt, rosszabbul jár, aki jobban dönt, jobban jár, mint mi. Én nem így fogalmaznék: Másképp döntöttek, mint mi, ezért más az életük. Mások az örömeik és a bánataik is. Másféle gondok gyötrik és más dolgok teszik őket elégedetté és boldoggá. Sikk a másik megítélése és kritizálása, de te csak abból ítélkezhetsz, amit látsz és ismersz. Az igazság viszont sokkal mélyebben lehet. Oda csak ő merülhet le. Te pedig azt sem tudhatod, hogy van-e tőle mit irigyelned...
Legyen divat a saját életed értékelése, megbecsülése. Éld az életedet! Legyél stylist! Alkosd meg a saját trendedet és miközben villogó fogsorokkal találkozol a neten, mosolyogj te is és kérdezd ki lefekvés előtt a gyerekedet irodalomból! Irigyellek, mert megteheted... ezt az életet választottad!
"Mások rosszindulatú beszéde rólunk gyakran tulajdonképp nem is nekünk szól, hanem olyan bosszúság nyilvánulása, amelynek egész más okai vannak." / F. Nietzsche /
Utolsó kommentek